Miért fontos a szövegkiemelők használata a rendezett tanulás szempontjából?
Az már bizonyított tény, hogy azok a tanulók a legsikeresebbek, akiknek sikerült a megfelelő tanulási stratégiát kialakítani. Sokan hajlamosak csak a hátsó fertály méretéhez kötni, hogy ki mennyire eredményes a tanulmányaiban. Pedig nem csupán azon múlik, hogy mennyi időt töltesz az íróasztalod mellett. Sőt, sokkal inkább függ attól, hogy mennyire tudod kiaknázni az agyad képességeit. Ehhez többféle segítséged is akad: az egymáshoz illő, esztétikus papír-írószerek és a szövegkiemelők használata is hatalmas szerepet játszik a rendezett tanulásban.
Mai blogbejegyzésünket az utóbbinak szenteljük, hiszen azt látjuk, hogy nagyon szereti mindenki a szövegkiemelőket használni. Azonban sokszor azt tapasztaljuk, hogy az előnyből hátrány lesz – épp a nem megfelelő alkalmazás miatt. Ha szeretnéd te is minél jobban kiaknázni ennek a színes „filcnek” az előnyeit, akkor mindenképp tarts ma velünk!
Milyen szempontok alapján válogass a szövegkiemelők között?
Ha megnézed a webáruházunk szövegkiemelőinek választékát, akkor bizony látni fogod, hogy fel van adva a lecke. Az igazi grafománok külön tolltartót szentelnek ezeknek a praktikus és szemet gyönyörködtető daraboknak.
Azonban ahhoz, hogy a funkcióját is ellássa, okosan kell választani a színek között. Természetesen mindenképpen vedd figyelembe a saját ízlésedet, és olyan termékeket tégy a virtuális kosaradba, amik kellemes érzéseket váltanak ki belőled.
Ugyanakkor mindenképp vedd figyelembe azokat a kutatásokat is, amelyek a színek agyra gyakorolt hatását vizsgálják.
Alakíts ki kódrendszert!
A színkód kialakítása az egyik leglényegesebb „szabály” a szövegkiemelők használata során. Érdemes 3-5 színnel dolgozni, és a füzet vagy könyv elejére akár fel is írhatod, hogy melyik színt használod a definíciók, melyiket a kulcsszavak/kifejezések, és melyiket a példák kiemelésére.
Ehhez azonban tudnod kell, hogyan hatnak rád a színek!
A piros segíteni fog abban, hogy megjegyezd az adatokat és a számokat, a zöld ezzel szemben a koncentrációt segíti elő. A kék a kreativitásodat csalogatja elő, miközben békés érzetet vált ki belőled. A sárga a figyelmedért kiált, míg a narancssárga melegséget és jó hangulatot áraszt, és serkenti az agyi funkciókat.
Fő az egység!
Ahogy korábbi blogbejegyzésünkben írtunk a papír-írószerek összehangjának a jelentőségéről, úgy a szövegkiemelőket is érdemes konzekvensen „hozzászabni” a füzetekhez és a tollakhoz. Ezzel is tovább fokozhatod a hatékonyságot, illetve meghozhatja a kedved a tanuláshoz is!
Használd okosan a szövegkiemelőidet!
A megfelelő színválasztáson túl akkor fogsz tudni igazán hatékonyan tanulni, ha az alábbi szabályokat betartod:
- Előbb mindig olvasd el a teljes szöveget vagy bekezdést.
- Mindig tudd előre, hogy miket és milyen színekkel szeretnél kiemelni, alakítsd ki a saját rendszeredet.
- Szabj határt magadnak: bekezdésenként legfeljebb egy mondatot emelj ki.
- Törekedj arra, hogy teljes mondatok helyett inkább kulcsszavakat, szókapcsolatotokat húzz ki a szövegkiemelőddel.
A lényeg, hogy minél könnyebben átlátható legyen a szöveg a kiemelések által, hogy minél rövidebb idő alatt tud memorizálni a lényeget!
Készülj a szeptemberre!
Bár persze máskor is kezdődhet kurzus (például egy nyári intenzív nyelvtanfolyam), azért jellemzően minden képzés ősszel indul. Így van még egy kis időd megtervezni a tanulásmódszertanodat, valamint még időben vagy ahhoz is, hogy beszerezd hozzá a szükséges kellékeket a papír-írószereket forgalmazó webáruházunkból! Ha úgy érzed, elvesztél a sok toll és füzet között, és elkélne egy kis útmutatás, tanács, akkor keress minket bátran elérhetőségeink valamelyikén!
Addig is itt van egy hasznos olvasmány a Tanulj könnyedén oldalán arról, hogy “Milyen a jó jegyzet?”. Tuti tippek várnak tanuláshoz és jegyzeteléshez!
További bejegyzések
Praktikus és stílusos asztali tolltartók és írószertartók
Praktikus és Stílusos: A legjobb asztali tolltartók és írószertartók Az asztali tolltartó, rendszerező és írószertartó nem csak hasznos, de segít abban is, hogy rendezetten tartsd
Fedezd fel a Kawaii világát!
Fedezd Fel a Kawaii Világát: A legcukibb írószerek és kiegészítők A kawaii stílus, amely a japán kultúrából ered, azt jelenti, hogy aranyos, cuki, és vidám
Ragasztó roller, ismered ezt a szuper eszközt?
Ragasztó roller, ismered ezt a szuper eszközt? A ragasztó roller egy nagyon praktikus eszköz, amelyet ha egyszer kipróbáltál többé nem szeretnéd nélkülözni a kreatív készletedből.